2021. június 23., szerda

 ÚJ KAMPÁNY: HOLTAK KORONÁJA

Az új kampányunk egy Pathfinder (1E) kalandsorozat, a Holtak Koronájának (Carrion Crown) D&D5E-re átültetett változata. Az egyszerűség kedvéért a Pathfinder világa, Golarion helyett az Elfeledett Birodalmakban játsszuk a kampányt, ahol egy nem meghatározott területre tettem be Usztalav országát, a történetét pedig az istenek által a Birodalmakhoz kötöttem. A tervek szerint a játékosok a terület történetét a kampány során ismerik meg, így előzetes ismeretekre nincs szükségük. Indulásnak kaptak pár helyi sajátosságú kaszt-háttér párosítást, illetve azt, hogy melyik fajhoz hogyan viszonyulnak a helyiek. Ezeken a kereteken kívül is lehet karaktert hozni, de azt a helyiek végképp kívülállóként kezelik.

A kalandsorozat hat részből áll, a terveim szerint lejátsszuk az első részt, a Szellemjárás Boronakőben-t (Haunting of Harrowstone), aztán ha tetszik a kampány és a karakterek a csapatnak, akkor folytatjuk a többivel.

És hogy miért írok ki mindent ide a régen nem használt blogra? Úgy vagyok vele, hogy ha már ennyi időt rászánok arra, hogy írásba foglaljam a dolgokat, akkor had élvezze más is. :)

A kampány karakteralkotási iránymutatója a következő:

Induló szint: 3

Felszerelés: kaszt szerinti kezdő felszerelés és háttér szerinti vagyon

Tulajdonságok meghatározása:

Standard sorozat (15, 14, 13, 12, 10, 8)

Pontvásárlás (27 pontból PHB/Beyond szerint)

Kötelező Kötődés (Bond) - Mindenki megkapja az alábbi kötődést a személyiségjegyeihez:

Fiatal korodban egy jónevű egyetemi oktató és kutató, Lorrimor professzor a pártfogásába vett. Volt egy-két kisebb kalandotok együtt és miután meggyőződött a tehetségedről, vagyona vagy kapcsolatai segítségével egyengette az utadat. Örökké hálás leszel neki a segítségéért.

Kezdő táp - Lorrimor pártfogása: a karaktered első szinten is kap egy Tulajdonságnövelést (ezt általában minden 4. szinten kapják a karakterek). Ennek megfelelően az egyik főjellemződet megnövelheted 2-vel, két főjellemződet megnövelheted 1-el vagy választhatsz egy erősséget (feat). A Beyond-on ezt úgy tudod kezelni, ha a tulajdonság meghatározásnál egyénit választasz, beírod a standard sorozat vagy pontosztás szerinti értékeidet, majd növeled a választásod szerintit (vagy szerintieket).

Választható fajok:

  • Ember: Sima, nem az ingyen erősséges (feat) (Human [PHB])

  • Erdei elf: Az egyetlen őshonos elf fajta Usztalavban. A többit nem nézik jó szemmel. (Elf, Wood [PHB])

  • Dombi törpe: A hegyi törpék az orkok miatt kihaltak, a dombi törpék már korábban vegyültek az emberekkel. (Dwarf, Hill [PHB])

  • Zömök és Könnyűléptű félszerzet: A zömök félszerzetek az emberekkel együtt élő "gyűrűkurás" hobbitok. A könnyűléptűek a vándorcigány szintjén vannak. (Halfling, Stout & Lightfoot [PHB])

  • Félelf: Az erdei elfek és az emberek keverékei. (Half-elf [PHB])

  • Félork: A hegyaljai barbár törzsek és a hegyi orkok ki tudja milyen vegyüléséből származó fattyak. Túlzás, hogy szeretik őket, de mondjuk, hogy elfogadták. (Half-orc [PHB])

  • Angyalvérű: Valamilyen isteni vért hordozó fél-ember lények. Usztalavban az isteni gondviselés megnyilvánulásának tartják őket. (Aasimar [DMG] - tehát nem a Volo's-ban lévő bónuszsebzéses verzió)

  • Pokolfajzat: Az usztalavi hit szerint olyan emberek reinkarnációi, akik sok vagy nagy bűnt követtek el előző életükben és most az ördögökre hasonló fizimiskával kell bizonyítaniuk érdemességüket. (Tiefling [PHB])

  • Más fajok: "Jöttment", "Minekjöttide", "Ez nem is értelmes lény". Játszható, de a szociális próbáik nehezebbek 3-5 NF-el.

Karakter-koncepciók:

  • A Kotyvasztók Karavánja: A varázsműves (artificer) foglalkozás meglehetősen új dolog, az alkimisták pedig tanulás közben időnként indokolatlan baleseteket okoznak. Sem az esetenkénti tüzek, sem a méregfelhők és más káros hatások nem kívánatosak Usztalav egyetemein, így az alkimistákat megkérték, hogy az intézmények falain kívül gyakorolják mesterségüket. Azóta utazó vajákosként vándorolnak. (Guild Artisan Artificer - Alchemist [TCE])

  • A Vér Örökösei: Usztalav vadonjainak, sötét erdősségeinek lakói alapvetően maguknak való emberek, azonban még náluk is zárkózottabban azok a törzsek, akiknek a felmenői között likantrópok találhatóak. Bár ők maguk nem alakváltók, eszeveszett őrjöngésük közben kiütközik rajtuk őseik hagyatéka. (Outlander Barbarian - Path of the Beast [TCE])

  • A Hírnökök: A Hírnökök Usztalav utazó hírmondói, akik Azuth egyházának támogatását élvezik, mint a köznép köreiben járatos hírvivők, tanítók. Természetesen a kifinomultabb hírnököket a nemesi udvarokban is szívesen látják. Usztalavban általánosan elfogadott nézet, hogy a hírnökök jószerencsét hoznak, így a legtöbb helyen szívesen látják őket. Ők pedig kényesen ügyelnek ezen hírnév fenntartására: a nem megfelelő tagokat és a nevükkel visszaélőket könyörtelenül levadásszák. (Guild Artisan Bard - College of Lore [PHB])
  • A Rothadás Gyermekei: Usztalav ezen druidái a természet azon törvényében hisznek, hogy a holtaknak az előket kell szolgálniuk, mivel a lebomló holttest hasznos anyag a természet számára. Morbid nézetüket az egyetemek vizsgálják, nem mintha ez érdekelné a Gyermekeket. Ők a csatamezőket, járványok helyszíneit járják és gondoskodnak róla, hogy a friss holttestek oda kerüljenek, ahol a természet szükséget szenved. (Hermit Druid - Circle of Spores [TCE])

  • Usztalavi Vértes: Usztalav útjait számtalan földnélküli kóbor lovag koptatja, akik egy laza érdekszövetségbe tömörülnek, ők Usztalav Vértesei. A Vértesek harcolnak egymás ellen, hiszen gyakran szembenálló seregekben bukkannak fel, de igyekeznek csak elfogni egymást. Aki földbirtokra tesz szert közülük, az megszűnik a "rend" tagjának lenni, de egy ilyen földesúrtól is több mindenre számíthatnak, mint olyantól, aki nem közéjük tartozott. (Noble (Knight variáns) Fighter - Cavalier [XGE])
  • Szörnyvadászok Céhe: a Szörnyvadászok Céhének tagja, aki képes felismerni Usztalav bestiáinak gyenge pontjait. Azon a földön, ahol a legkülönfélébb szörnyek bukkannak fel, nagy értéke van azoknak, akik tudják hogyan kell ezeket a lényeket a leghatékonyabban elintézni. A Szörnyvadászok mind ilyen szörnyek legyőzésére szakosodott vándorok, akiket jó pénzért bárki felbérelhet ilyen jellegű problémái elintézésére - azonban fenntartják a jogot, hogy ők döntsék el, ki a szörnyeteg és ki nem. (Guild Artisan Ranger - Monster Slayer [XGE])

  • Az Arany Liliom Szövetsége: Az Arany Liliom Szövetsége egy unatkozó nemesek által alapított tolvajcéh, ami mágikus titkok és tárgyak megszerzésére szakosodott. A tagok általában olyan nemesek, akik túl türelmetlenek ahhoz, hogy a mágiát hosszú évek tanulásával sajátítsák el, illetve túlságosan adrenalinfüggők ahhoz, hogy hosszú időre iskolapadba üljenek. A szervezet titkos, a tagok jellemzően nem viselnek a nevükre utaló jelképet. (Noble Rogue - Arcane Trickster [PHB])
  • A Pöröly Rendje: A Pöröly Rendje egy kis rend, akik Borcsa Úrnő, a legendás törzsfőnök asszony pörölyét keresik. Az ereklyét utoljára egy paladin forgatta a Suttogó Zsarnok elleni háború során, azonban a történetek szerint a fegyver megsemmisült és eltűnt a történelem színpadáról. Idővel azonban előkerültek emberek, akik azt állítják, hogy a fegyver szilánkjai szólnak hozzájuk és hatalmat kínálnak nekik, ha a segítségére vannak. Ezek a boszorkány(mesterek) egy rendbe tömörültek, hogy hatékonyabbak legyenek. (Soldier Warlock - The Hexblade [XGE])

  • Usztalav Kutatói: Egyetemi tanulmányokat folytatott, talán már ott is tanító nekromanta varázslók, akik a saját országuk földjét és annak misztikus hatásait tanulmányozzák. Feltett szándékuk, hogy megtudják, miért olyan gyakoriak pont itt a különféle élőholtak és likantrópok. Választott mágia-iskolájuk miatt nem örvendenek túlzott népszerűségnek a köznép szemében, a nemesek pedig inkább adományozni szeretnek - de nem nekik, hanem az egyetemeknek. Azuth egyházával azonban jól kijönnek. (Sage Wizard - School of Necromancy [PHB])
Az usztalavi egyházak:

  • Azuth Tudós Papjai - A Varázslatok Urának tudós papjai a köznéppel csak azért foglalkoznak, hogy kiszűrjék a tehetségeket, akiket az egyetemekre szánnak. Élvezik a misztikumra fogékony usztalavi nemesek támogatását és komoly egyetemi munkát folytatnak. (Acolyte Cleric - Arcana Domain [SCAG])

  • Azuth Szilánkjai: Azuth szerzetesrendje, akik olyan mágusokból állnak, akinek a varázsereje valamiféle isteni forrásból származik. Bár közel sem biztos, hogy ez az isteni szikra valóban Azuth-tól származik, a papok által fenntartott iskolákban jó eséllyel veszik észre az ilyen egyedeket és szervezik be az egyházba, ahol aztán elmélyülnek a Varázslatok Urának hitében és eszükbe sem jut, hogy másnak tulajdonítsák mágikus képességeiket. (Acolyte Sorcerer - Divine Soul [XGE])

  • Kelemvor Békehírdetői - A Holtak Őrzőjének papjai a béke és az önmagunkkal megbékélés prédikátorai Usztalav földjén. Mérsékelten népszerűek mind a köznép, mind a nemesség köreiben, de áldásos hatásuk, amivel viszályokat csitítanak el, tagadhatatlan. Fő mottójuk, hogy a halál utáni békét már a halandó életben is meg lehet találni, ha a fontos dolgokra koncentrálunk a viszálykodás és széthúzás helyett. (Acolyte Cleric - Peace Domain [TCE])

  • Kelemvor - A Bosszú Angyalai: Kelemvor egyházának kicsiny, de hatékony ága. A béke érdekében prédikáló papok ellenpólusai, akik akkor jutnak szerephez, amikor a prédikátorok kudarcot vallottak. Ha szavakkal nem sikerült célt érni, az okozott kárt az Angyalok fogják megtorolni. Ugyanígy rájuk hárul az a feladat is, hogy leszámoljanak azokkal az emberi és nem emberi szörnyetegekkel, akikkel máshogy nem lehet dűlőre jutni. Mások békéje érdekében a sajátjukat áldozzák fel. (Acolyte Paladin - Oath of Vengeance [PHB])

  • Loviatar Egyesítő Fájdalmának pásztorai - A Szenvedő Szűz papjai az Egyesítő Fájdalom képviselői, akik vallják, hogy az egységesen mindenkire mért testi és lelki fájdalom összekovácsoló ereje felülmúlhatatlan. Elméletüket a Suttogó Zsarnok ellene háborúban igazolták is, így a köznép a mai napig vezetőkként tekint rájuk. A nemesség tart tőle, hogy a papok ellenük fordítják fanatikusság kovácsolt paraszti seregeiket, így ők is támogatják az egyházat - na meg olyan is akad, aki sötét hajlamait az istennő kegyéből élheti ki. (Acolyte Cleric - Order Domain [TCE])

  • Loviatar Flagellánsai: Loviatar szerzetesei, akik a fizikai harcot és az azzal járó fájdalmat a lelkük edzéseként fogják fel. Egyszer akolitaként kerülnek be a rendbe, ahol válogatott (ön)kínzásoknak vetik alá őket. Akik jól tűrik a fájdalmat, azok a Flagellánsok közé kerülnek, akiket a fizikai fájdalom már nem érint meg és egy idő után képesek a meggyötört porhüvelyük helyett az asztráltestüket átléptetni a fizikai világba. (Acolyte Monk - Way of the Astral Self [TCE])

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése