D&D5.5: A Skarlát Citadella #1

A D&D5E eredeti, 2014-es verziójával nagyon sokat játszottunk, szinte a megjelenéstől. Volt több hosszú kampányunk benne (2-2,5 évig tartottak), a maradványaikat a blog korábbi bejegyzései között is meg lehet találni, bár akkoriban nem könyveltük őket ilyen szorgalmasan.

2025 nyarán fejeztük be az utolsó hosszú kampányt, ami a Tyranny of Dragons volt, kibővítve a végén néhány saját kalanddal, hogy a karakterek eljussanak 20. szintig és kipipálhassuk azt is, hogy játszottunk életünkben karaktereket 1-től 20-ig szintig. A végére, 10 év után érthető módon én kelléképpen belefáradtam az ÖTE-be, de persze az új, 2024-es, utólag D&D5.5-re keresztelt kiadás piszkálta a csőrömet, így ~10 hónappal később csak elkezdtem egy új kampányt ebben a rendszerben.

Mivel korábban jó áron hozzájutottam egy Kobold Press könyvcsomaghoz, amiben volt egy 1-10. szinteken játszódó kazamatakúszós (dungeon crawl) kampány is, a Scarlet Citadel, így adta magát, hogy lemeséljem - vagy legalábbis elkezdjük, aztán meglátjuk mi lesz belőle.

[SWADE] Az Élet Fájának Gyümölcsei #4-5

Alább olvasható az 1930-as években játszódó pulp minikampányunk utolsó két ülésének összefoglalója: 

#4

A londoni kaland után nekiláttunk, hogy kibogozzuk a talált nyomokat “SAMBALA” -ról. Találtunk egy furcsa, nehezen értelmezhető térképet, amin bizonyos helyszínek “Gyantse” és “Zewengei” szavakkal voltak jelölve. Utána néztünk ezeknek, az egyik egy helységnév, a másik talán egy kolostor, de a megszerzett infók és a térkép információi nem álltak össze. Az viszont kiderült, hogy tibeti helyszínről van szó, azonban az odautazás megszervezésekor kiderült, hogy nem egyszerű bejutni az országba a politikai helyzet miatt, gyakorlatilag csak meghívóval lehetséges.

Gerardus felsőosztály-beli kapcsolatai ismét jól jöttek, a jó holland villámgyorsan kerítette elő a tibeti konzul fiát, aki egy tisztes (az eladott géppuska árából fedezett) ajándék és személyes találkozó után örömmel adott nekünk meghívót.

A formaságok után a hosszú utazásunk kezdetét vette. Londoból hajóval indultunk Indiába, az Indiai Óceánon azonban komoly viharba keveredtünk. Míg Antonia, Jaquelin és Gerardus a fedélközbe húzódva várták, hogy elüljön a vihar, addig Arthur Pembroke, a leszakad angol nemes és Jean, a jövőből jött kiborg (egy drámai feladat keretében) mutatták meg ki a legény a fedélzeten: az elemekkel dacolva ügyesen segítettek a legénységnek az elszabadul ládákkal, kötelekkel és egyéb problémaforrásokkal, így mentve meg az erőforrásainkat. (Az egész utazásra kaptunk 10 “erőforrás pontot” a mesélőtől, ez a meta-valuta hivatott jelképezni, hogy mennyire rongyolódunk le út közben a különféle kihívásoktól.)