D&D5.5: A Skarlát Citadella #1

A D&D5E eredeti, 2014-es verziójával nagyon sokat játszottunk, szinte a megjelenéstől. Volt több hosszú kampányunk benne (2-2,5 évig tartottak), a maradványaikat a blog korábbi bejegyzései között is meg lehet találni, bár akkoriban nem könyveltük őket ilyen szorgalmasan.

2025 nyarán fejeztük be az utolsó hosszú kampányt, ami a Tyranny of Dragons volt, kibővítve a végén néhány saját kalanddal, hogy a karakterek eljussanak 20. szintig és kipipálhassuk azt is, hogy játszottunk életünkben karaktereket 1-től 20-ig szintig. A végére, 10 év után érthető módon én kelléképpen belefáradtam az ÖTE-be, de persze az új, 2024-es, utólag D&D5.5-re keresztelt kiadás piszkálta a csőrömet, így ~10 hónappal később csak elkezdtem egy új kampányt ebben a rendszerben.

Mivel korábban jó áron hozzájutottam egy Kobold Press könyvcsomaghoz, amiben volt egy 1-10. szinteken játszódó kazamatakúszós (dungeon crawl) kampány is, a Scarlet Citadel, így adta magát, hogy lemeséljem - vagy legalábbis elkezdjük, aztán meglátjuk mi lesz belőle.

[SWADE] Az Élet Fájának Gyümölcsei #4-5

Alább olvasható az 1930-as években játszódó pulp minikampányunk utolsó két ülésének összefoglalója: 

#4

A londoni kaland után nekiláttunk, hogy kibogozzuk a talált nyomokat “SAMBALA” -ról. Találtunk egy furcsa, nehezen értelmezhető térképet, amin bizonyos helyszínek “Gyantse” és “Zewengei” szavakkal voltak jelölve. Utána néztünk ezeknek, az egyik egy helységnév, a másik talán egy kolostor, de a megszerzett infók és a térkép információi nem álltak össze. Az viszont kiderült, hogy tibeti helyszínről van szó, azonban az odautazás megszervezésekor kiderült, hogy nem egyszerű bejutni az országba a politikai helyzet miatt, gyakorlatilag csak meghívóval lehetséges.

Gerardus felsőosztály-beli kapcsolatai ismét jól jöttek, a jó holland villámgyorsan kerítette elő a tibeti konzul fiát, aki egy tisztes (az eladott géppuska árából fedezett) ajándék és személyes találkozó után örömmel adott nekünk meghívót.

A formaságok után a hosszú utazásunk kezdetét vette. Londoból hajóval indultunk Indiába, az Indiai Óceánon azonban komoly viharba keveredtünk. Míg Antonia, Jaquelin és Gerardus a fedélközbe húzódva várták, hogy elüljön a vihar, addig Arthur Pembroke, a leszakad angol nemes és Jean, a jövőből jött kiborg (egy drámai feladat keretében) mutatták meg ki a legény a fedélzeten: az elemekkel dacolva ügyesen segítettek a legénységnek az elszabadul ládákkal, kötelekkel és egyéb problémaforrásokkal, így mentve meg az erőforrásainkat. (Az egész utazásra kaptunk 10 “erőforrás pontot” a mesélőtől, ez a meta-valuta hivatott jelképezni, hogy mennyire rongyolódunk le út közben a különféle kihívásoktól.)

D&D5.0: Planscape #1: Torment?

Hosszú nekikészülés után belevágtunk egy Planscape kampányba, amit Csaba mesél. Tudtommal a D&D 5E -hez megjelent Planscape doboz kampányát, a Turn of Fortune’s Wheel -t játszuk, de mivel nem ismerem ezt a kampányt, így fogalmam sincs, hogy mennyi az eredeti tartalom és hol kell a mesélőnknek játszhatóra fazonírozni. (Igazán áttekintőket sem olvastam, annyi jutott el hozzám, hogy a Planscape rajongók nem boldogok a kampánytól.) Csapat szintjén sem állunk jól Planscape-tudással: ketten játszogattunk a Planscape: Torment c. játékkal, de nekem a BG1-2 mindig jobban bejött, mert számomra pont jó arányban keveri a beszélgetős részeket és az akciót. (Az Icewind Dale első részét végigjátszottam, de azért néha nagyon akarnom kellett nem otthagyni a hosszú kazamata-kúszások miatt, a Planscape-en viszont elvéreztem.) Peti sem játszotta végig PS:T -t, a fiatalabbak pedig nem is ismerik ezeket a gyöngyszemeket.

A mesélői utasításoknak megfelelően mindenki két karakterrel készült. Fogalmunk sincs, hogy miért van erre szükség, a tippünk (legalábbis az enyém biztosan :) ) az, hogy ugyanannak a léleknek vagyunk a többszöri megtestesülései. Erre az utal, hogy mindkét karakterünk kell lennie egy egyező megkülönböztető jegyének. Az enyémnek például az a jele, hogy a szeme alatt és felett 4-4 ferde vonal van, ami varázsláskor dereng a varázslat iskolájának megfelelő színben. Azt azonban nem mindenki vállalta be, hogy 2 teljesen eltérő karaktert tanuljon meg, így van, akinél a különbség csak névben és a karakter személyeségében van. Ilyen például Petra sárkányvérű, katona hátterű tűzmágusa, akinek az egyik megtestesülése egy rendszerető, ambiciózus tiszt Arix néven, a másik pedig ugyanez, de a jelleme könyörtelenségbe hajlik, *németül* (tetszőleges katonai úton terjeszkedő ország nyelve) beszél és Cora néven fut.

A Monarchia előtt: az 1820-as évek kalandjai #4 [SWADE: 1820s]

Összefoglaló ezúttal a Milady tollából, kiegészítve egy kicsit:

Thaco felépülését megvárva (közben Amália szülei érte jöttek és némi tiszteletteljes ajándék átadása után maguk vitték haza a kisasszonyt) úgy döntöttünk, utánanézünk a háznak, amit Wilhelm szelleme mondott nekünk a mocsári cigány javasasszony segítségével.

Ruzena Dragomir, a mocsári javasasszony

A Monarchia előtt: az 1820-as évek kalandjai #3 [SWADE: 1820s]

 Alább Thaco levelét olvashatjátok, amiben beszámolt édesanyjának a mostanában vele történtekkel, így összefoglalva a játékalkalom történéseit.. Az M betűvel kezdődő részek a mesélő megjegyzései, amik betekintést engednek a rendszer és a kaland kulisszái mögő.

Kedves anyám!

 Gond nélkül megérkeztünk Bécsbe, a Milady volt olyan kedves, és vendégül látott bennünket, a szolgálók kedvesek, a bécsi élet pezsgő. Milady közbenjárásával eladtuk a zsákmányolt fegyverek nagyrészét, és az árából meghívót, illetve ruhákat vételeztünk a hamvazószerdai nyitóbálba nekem és Cirminek.

M: Ez mind az Ismeretségek (118. oldal) alrendszer segítségével volt levezetve. Az árusításra csak a Meggyőzés képzettséget lehetett használni, a meghívó megszerzésére mehetett volna a Megfélemlítés is, de mivel Cirmi és Milady vonatkozó képzettségei megegyezők voltak, így a csapat maradt békés útnál. A próbára lett volna egy -2 levonás, ha valaki nem németül próbálkozik- ;)

Ugyanitt bejött a Támogatás (106. oldal) is: ezzel egy másik karakter cselekvését lehet segíteni. Támogatásra bármilyen képzettség használható, ha a játékos meg tudja indokolni a mesélőnek. Jelen esetben az történt, hogy Cirmi Megfélemlítéssel elriasztotta a beszerzési találkozókon a kevésbé elkötelezett vásárlókat, így könnyítve meg Milady dolgát.

A Monarchia előtt: az 1820-as évek kalandjai #2 [SWADE: 1820s]

 #2 fejezet, 2025 augusztusában:

A körülbelül 3,5 évig játszott D&D kampányunkat (Hoard of the Dragon Queen, Rise of Tiamat és még egy hozzáköltött rész, amiben a Magic: the Gathering világvége-lényei, az Eldrazi -k akarták elpusztítani az Elfeledett Birodalmakat) egy utolsó, 20. szinten játszott kalanddal búcsúztattuk. Ez egy rövid, de annál durvább kazamata kaland és „bossharc” volt, amire egy egész napos játék keretein belül került sor. Ilyet nem csináltunk szerintem 20 éve (kivéve a táborokat) és szóltam előre, hogy én azért 10+ órát nem szándékozok mesélni, a kampány lezárása csak 5-6 óra játék lesz, így valaki még készüljön valami egyszerűbbel. Jelentkezők voltak is, de végül csak úgy esett, hogy nekem kellett elvinnem a játékidő maradék részét is. Arra én sem voltam készen, hogy felvezessek egy új, akár közepes távú kampányt is akár (őszintén szólva azt sem tudtam, hogy milyen rendszerben szeretnék mesélni), így amikor a lányommal beszélgettünk, felmerült, hogy folytathatnánk a Milady-s játékot. Mivel ez elég megúszós megoldásnak tűnt, végül így is lett!

A D&D kampány lezárását követő pizza-szünetben mindenkinek volt ideje elkészíteni egy Savage Worlds karaktert, amivel csatlakozhatott a Milady kompániájához, majd sor került a rövid játékra:

Játékos Karakterek: Thaco von Fledermausenhöhle [SWADE: 1820s]

Thaco - bár ezt mindenki előtt titkolja - egy szegény magyar legény, aki fiatal árvaként bolyongott a kelet-magyarországi lépvidéken. Egy nap a jószerencséje a német von Fledermausenhöhle házaspár útjába vezette, akik eltévedtek a vidéken. Thaco segített nekik visszatalálni a civilizációba, a jó németek pedig - meghallva szomorú helyzetét - örökbe fogadták és nevükre vették.

A család egyszülött saját gyermeke, a gonosz szívű Wilhelm azonban riválist látott örökbefogadott öccsében és mindent megtett, hogy elmarja a szülei mellől. Annyit áskálódott, hogy végül maga esett bele: gonoszságára fény derült és apja kitagadta a családból és az örökségből. Thaco sosem feledte származását, mindig szívesen foglalkozott a személyzettel, otthon érezte magát közöttük. Sosem feledkezik el róluk, ha olyan helyen jár, mindig "kerít" nekik valami finomságot. Ez akkor is így van, ha nem a saját családja szolgálóiról van szó, így mostanság éppen Aurélia grófnő bécsi szolgálóit örvendezteti meg az innen-onnan szerzett finom falatokkal.