D&D5.0: Planscape #1: Torment?

Hosszú nekikészülés után belevágtunk egy Planscape kampányba, amit Csaba mesél. Tudtommal a D&D 5E -hez megjelent Planscape doboz kampányát, a Turn of Fortune’s Wheel -t játszuk, de mivel nem ismerem ezt a kampányt, így fogalmam sincs, hogy mennyi az eredeti tartalom és hol kell a mesélőnknek játszhatóra fazonírozni. (Igazán áttekintőket sem olvastam, annyi jutott el hozzám, hogy a Planscape rajongók nem boldogok a kampánytól.) Csapat szintjén sem állunk jól Planscape-tudással: ketten játszogattunk a Planscape: Torment c. játékkal, de nekem a BG1-2 mindig jobban bejött, mert számomra pont jó arányban keveri a beszélgetős részeket és az akciót. (Az Icewind Dale első részét végigjátszottam, de azért néha nagyon akarnom kellett nem otthagyni a hosszú kazamata-kúszások miatt, a Planscape-en viszont elvéreztem.) Peti sem játszotta végig PS:T -t, a fiatalabbak pedig nem is ismerik ezeket a gyöngyszemeket.

A mesélői utasításoknak megfelelően mindenki két karakterrel készült. Fogalmunk sincs, hogy miért van erre szükség, a tippünk (legalábbis az enyém biztosan :) ) az, hogy ugyanannak a léleknek vagyunk a többszöri megtestesülései. Erre az utal, hogy mindkét karakterünk kell lennie egy egyező megkülönböztető jegyének. Az enyémnek például az a jele, hogy a szeme alatt és felett 4-4 ferde vonal van, ami varázsláskor dereng a varázslat iskolájának megfelelő színben. Azt azonban nem mindenki vállalta be, hogy 2 teljesen eltérő karaktert tanuljon meg, így van, akinél a különbség csak névben és a karakter személyeségében van. Ilyen például Petra sárkányvérű, katona hátterű tűzmágusa, akinek az egyik megtestesülése egy rendszerető, ambiciózus tiszt Arix néven, a másik pedig ugyanez, de a jelleme könyörtelenségbe hajlik, *németül* (tetszőleges katonai úton terjeszkedő ország nyelve) beszél és Cora néven fut.

Akik eljutottak a játékra, végül a következő karakterekkel futottak neki a kalandnak:

Hanna:

•  Lyanna, a Rózsák Úrnője [ember harcos/vértes];
•   Keithra Orchard [ember harcos/misztikus lovag]

Petra:

• Arix [sárkányvérű mágus/sárkány származás]
• Cora [sárkányvérű mágus/sárkány származás]

Dóri:

• Maki [triton druida/partvidéki]
• Ola Tenner [kobold varázsműves/tüzér]

Peti:

• Elvish Presley [félelf bárd/tudás]
• Fényhozó Fülöp [minotaurusz bajnok/bosszúálló]

Gábor:

• Gnilluz [erdei gnóm varázsló/idéző]
• Sir Yinfir [nyúlember bajnok/ősi őrző]

A kaland kezdetekor nekem volt először lehetőségem magamhoz térni (kockadobás FTW) és megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy semmire sem emlékszem (a fajom és kasztom képességein kívül), valami hideg dolgon fekszem és sötét van. Hamar kiderült, hogy egy fém asztalon fekszem egy szál ágyékkötőben és valami pokróccal vagyok letakarva. Felültem és lehúztam a takarót (vagy fordítva) és egy beszélő, lebegő koponya fogadott „Üdv Főnök!” felkiáltással:

(Persze lehetett volna rosszabb is:

)

Kiderült, hogy valami hullaelőkészítő helyen, a Halál Hírvivői nevű szekta (szervezet? céh? vallás? kft?) kazamatáiban vagyok és elvileg halottnak kellene lennem.

A teremben lévő 8 asztalon még négyen láttam testeket, szintén letakarva. Ezen kívül csak egy nagyobb polcos szekrény volt, mindenféle felszereléssel, így mielőtt megpiszkáltam volna a többi hullát, magamhoz vettem azokat a dolgokat a szekrényről, amiket a magaménak gondoltam (kezdő felszerelés). Lassan a többiek is magukhoz tértek és felszerelkeztek. Magunkról és egymásról sem tudtunk semmit és a „Morte” nevű koponya faggatásával sem jutottunk sehova, így nem maradt más hátra, mint az előre: csapatunk (Lyanna, Arix, Maki, Elvish Presley és Gnilluz) hozzálátott a kazamata felderítésének!

Egy előre vezető rövid folyosó két oldalán ajtókat találtunk. Behallgatóztunk, de semmi. Az egyiket bezárta, hogy ne lephessenek meg minket onnan, a másikat pedig egyelőre békén hagytuk. A folyosón tovább haladva hamar a végébe jutottunk, ahonnan előre egy másik folyosó vitt, ami előtt furcsa karok voltak, mint amikkel valami gépet lehet működtetni. Ennek a kivizsgálását későbbre halasztottuk, inkább balra fordulva fedeztünk fel tovább. Ez a folyosó végül visszafelé fordult és valamiféle hűtőházba torkollott. Itt a rekeszekben álmosan ébredő zombikat találtunk (gyorsan vissza is toltuk őket, így nem okoztak bajt), kivéve kettőt: egy zárva volt, egy másikból azonban egy élő ember, „Frut” mászott elő. Ő beszédesnek bizonyult, de csak megerősíteni tudta, amit a lebegő koponya mondott: a Halál Hírvivőinek előkészítőjében vagyunk, ő pedig afféle hullafelelős, akit a kollégái – akikkel nem találkoztunk még – halottnak hihettek, amikor bealudt a nagyon izgi munka közben és továbbra felhasználásra a hibernálóba hoztak. A hideg összekuszálhatta az agyát, mert nem sok mindenre emlékezett, de megpróbált segíteni nekünk. Megnéztük a kanyarodó folyosó másik oldalát is, ahol semmit sem találtunk. Többször átvizsgáltuk, mert nagyon titkosajtó-gyanús volt a helyzet, de semmi. Maradt a karos konzol mögötti folyosó.

Be is tódultunk mindannyian és óvatosan haladtunk előre. Pár méter utána folyosó egy ajtóban végződött, aminek a túloldalán egy zombi álldogált. Nem tudtuk felhívni magunkra a figyelmét, így szép lassan meghúzta a mellette lévő, a mi oldalunkira feltűnően hasonlító karok egyikét. Ekkor a mögöttünk lévő ajtó bezárult és mielőtt sokat tehettünk volna, hamuvá égtünk az ipari hamvasztó kemencében…

…majd szinte azonnal fel is ébredtünk, a korábbinak megfelelő jelenetben. Azonban nem a korábbi, alig csak megszokott testben, hanem egy másikban: Keithra, Cora, Ola, Fényhozó Fülöp és Sir Yinfir alkották az új csapatot. Fülöp és Yinfir emlékeztek a korábban történtekre, a többiek azonban nem. Igyekeztünk elmagyarázni nekik, de nem nagyon akarták elhinni. Viszont mivel másra sem emlékeztek, így jobb híján elfogadták a mi mesénket. Kerestük Frut-ot is, de úgy tűnik a jómunkásember sorsát megpecsételtük a hamvasztóban… :(

Minden esetre a kazamata felderítése folytatódott. A hamvasztót egyelőre kerülni akartuk, így a két felfedezetlen ajtót néztük meg. Mivel a Gnilluz által bezárt még mindig zárva volt (tolvajszerszám, illetve vonatkozó szakértelem meg senkinél), így a másikra esett a választás. Miután Fülöp fejjel nekirohanva utat nyitott, bejutottunk a helyiségbe, ahol egy furcsa állú, vörösköpenyes mágusnő turkált éppen valami húsgólemben. Amikor meglátott minket, akkor közölte, hogy meg kell halnunk, mert már halottak vagyunk és úgy van az jól. Egyetértettünk abban, hogy nem értünk egyet, így már dobtuk is a kezdeményezést. Ahogy Fülöp szarvai felöklelték, a varázslónő által a gólemből éppen kiemelt kulcs kecsesen Fülöphöz vándorolt a levegőben. Ő ezt felettébb nehezményezte. de öten gyorsan kalapács és drónágyú-élre hánytuk mindkettőt (nagy segítség volt, hogy Fülöp öklelése miatt a gólem nem igazán jutott szóhoz és cselekvéshez), de mást itt sem találtunk. A megszerzett kulcs a hibernáló kamra zárt rekeszét nyitotta, ahonnan némi zsákmány került elő. A másik ajtón szintén Fülöp zárnyitó képessége juttatott keresztül minket: a jó minotaurusz előtt mintha kinyílt volna az ajtó, ő pedig féktelen gőzmozdonyként száguldott végig a rövid folyosón, bele egyenesen egy szellemek által rendezett bábjáték közepébe! Mind a szellemek, mind a performanszt néző néhány csontváz le volt nyűgözve bajnokunk művészi vénájától, ahogy atletikus mutatványával tovább emelte a bábjáték fényét, így még azt is szó nélkül tűrték, hogy az amúgy cuccokkal tele lévő raktárhelyiségből magunkhoz vegyünk némi egyén felszerelést, különösen mágikus italokat. Majd csöndesen távoztunk, hagyva hogy a szellemek folytassák az előadásukat.

A felderíteni való a hamvasztó ezen felén elfogyott, így a karokkal kezdtünk játszani. Hamar kiderült, hogy a szerkezet nem túl bonyolult: az egyik kar lezárja az ajtót, hogy a pokoli lángok ne törhessenek ki, a másik pedig elindítja a lángokat – azonban csak akkor, ha az ajtó biztonságosan le van zárva. Nosza, oda is toltuk a húsgólem maradványait, hogy ne záródhasson be és Sir Yinfir bátran előre ment. Legnagyobb meglepetésére a szemben lévő ajtó is nyitva volt, sőt, még az operátor zombinak sem volt se híre, sem hamva (*khm*). A sikeren felbuzdulva egyenként mindenki átjött, így nekiláthattunk a kazamata további felderítésének.

Több érdekes szobát is találtunk: volt, ahol egy alak mindenféle olyan étellel kínált minket, amire nagyon vágytunk. Bár Yinfir óriás párolt répájának a látványára mindenki szájában összefutott a nyál, Cora kivételével mindenki kibírta az enyhe mágikus késztetést az evésre, lévén elég gyanús volt egy ilyen helyen a sok friss, pont nekünk tetsző kaja. A sárkányszülöttet jobb híján közös erővel vonszoltuk el onnan, miközben Fülöp egy emberes (bikás?) tomporrottyal ellensúlyozta a csábító illatokat.

Egy másik szobában mintha tél lett volna, itt fagyos nimfák vigyáztak egy almafára, amin (fehér?) alma termett. Őket nem zavarta az érkezésünk, a tündérnyelvben járatos Yinfir kedélyesen el is beszélgetett velük, így megtudtuk, hogy az alma azért különleges, mert megöli az elfogyasztóját. Hogy ez mire lehet jó – bár belegondolva, egy ilyen halál-kultuszban szinte bármire – azt nem tudtuk, de a nimfák sem tudtak több infóval szolgálni, így őket is hagytuk.

Szinte az első szobában egy lebegő macskakoponyát találtunk, ami sírfeliratok készítésével küzdött. Mármint azzal a résszel, hogy mit írjon rájuk. Morcos volt, amiért megzavartuk, de Fülöp tudott neki segíteni néhány rímmel, így legalább összetűzés nélkül távoztunk tőle.

Megtaláltuk a komplexumból valószínűleg kivezető hatalmas vasajtót is, de kinyitni nem tudtuk, így más megoldás után kellett néznünk. Ez végül egy szemétledobó szoba lett, ahonnan egy csúszdán keresztül érkezett a szemét, ami itt a fölösleges hullákat jelentette. Keithra megpróbált felmászni, de pont érkezett pár hulla, amik maguk alá temették szerencsétlen harcosnőt, sőt, mire Yinfir meggyógyította, az egyik holttestből még egy fekete nyálka is előmászott. Fogalmunk sem volt, hogy mire képes, de hál’istennek lassan mozgott, így Fülöp ötletére magunk után csaltuk a hamvasztóba, ahol gyorsan eltávolítottuk a húsgólem maradékát és a nyálkára engedtük a lángokat, ami gyorsan el is rendezte a sorsát.

A csúszdához visszatérve Yinfir végül ügyesebb mászónak bizonyult és annak a tetején egy kutyabejáró ajtón keresztül ki is jutott egy város sikátorába, az általa ledobott kötélen pedig már a többiek is könnyen felmászhattak, megszabadulva börtönünkből.

A városban aztán találkoztuk egy Parisha nevű kecske-kentaurral (kecstaur? kencske?) aki afféle idegenvezető. Némi pénzért (3 arany / nap) el is vitt minket egy fogadóba, illetve segített pénzzé tenni a zsákmány nagy részét, valamint a helyi bölcsekhez is elkalauzolt, akik levettek némi pénzre a semmiért: még a kazamatában a nimfák azt mondták, hogy olyanok vagyunk, amint akik élnek, pedig olyan érzetünk van, mint akik holtak. Ezt szerettem volna tisztázni a bölcsekkel, de ők is csak annyit tudtak, hogy vizsgálat alapján is minden rendben velünk, semmi szokatlant nem tapasztalnak. Ja, nyilván nincs itt semmi látnivaló. :D

Végül Sigil -ben (a város) sétálva ismerkedtünk a helyi erőviszonyokkal (a Fájdalom Hölgye / Lady of Pain; az síkkapukat fenntartó-ellenőrző ügynökei; a Harmónium Őrség, akiktől mindenki retteg) és semmi rosszat nem csináltunk, amikor megjelent egy csapat Harmónium Őr, hogy bevigyenek minket, ki tudja miért. Parisha persze pillanatok alatt elillant, mi pedig ott álltunk a letartóztatás előtt.

Szorult helyzetünkből egy másik őr, bizonyos Farrow mentett ki minket, aki az őrök felettesének adta ki magát. Úgy is nézett ki, de kiderült, hogy mindez illúzió, ő valami egyéb ügynök és azt tanácsolta, hogy keressük fel Semesska Kaszinóját. Ehhez gyorsan be is terelt minket valami alagútba, majd „nekem most mennem kell, GLHF” címszóval le is lépett.

Neki is indultunk lefelé, ahol először egy agyát kívül hordó, magát teljesen telezabált patkánytól kaptunk tippet, hogy ne együnk epret, majd egy csatornai helyiségben egy csapat őrült, köztük egy kattant cukrász akart minket eper illatú tortával etetni. Nem is tudom, hogy ez volt nyilvánvalóbb csapda vagy még a kazamatában terülj-terülj asztalka, de nem kértünk itt sem enni. Elég agresszívnak tűntek és próbáltak megzsarolni bennünket, hogy csak akkor mondják meg, hogy melyik, a terem végében lévő „super mario” csővel jutunk a keresett kaszinóhoz, ha eszünk. Nagyon nem akartunk enni, de szerencsére Keithrának támadt egy ötlete: a familiárisát (egy méretes szitakötőt) beküldött a csövekbe, majd az visszahozta az infót. Így meg is lett a megfelelő cső („C”, mint „casino”) és még az előtt leléptünk, hogy a lerázott vendéglátóink meglincseltek volna minket.

Így végül megérkeztünk Semesska Kaszinója elé, ahonnan folytatjuk majd a kalandot.

Nekem eléggé Baldur’s Gate 2 érzésem volt: hiányzó emlékek, fogvatartásból szökés egy összevissza kazamatában, ismeretlen nagyváros, ok nélküli letartóztatás. Kicsit persze más, mert a BG2 Forgotten Realms -en, Athkatlában játszódik, de az érzés ugyan az. Egyelőre fogalmam sincs, hogy a korai TPK -n kívül miért kellett több karakter, de gondolom az emlékhiánynak lesz hozzá köze. Hátha Semesskánál kiderül majd valami… ;)

A Monarchia előtt: az 1820-as évek kalandjai #4 [SWADE: 1820s]

Összefoglaló ezúttal a Milady tollából, kiegészítve egy kicsit:

Thaco felépülését megvárva (közben Amália szülei érte jöttek és némi tiszteletteljes ajándék átadása után maguk vitték haza a kisasszonyt) úgy döntöttünk, utánanézünk a háznak, amit Wilhelm szelleme mondott nekünk a mocsári cigány javasasszony segítségével.

Ruzena Dragomir, a mocsári javasasszony

A Práter melletti kis lakás környékén összetalálkoztunk egy helyi csövessel, aki elmondta, hogy a bent lakók franciául beszéltek és orrfacsaró szag áradt belőlük, de a házba belépve már hűlt helyét találtuk a bonapartistáknak. Hosszas körbe szimatolás után (szó szerint😉) Thaco és Cirmi orrát megütötte a különös szag. Cirmit emlékei rögtön a messzi Afrikába repítették, ahol a fekete elfek sámánjai főztek hasonló szagú főzeteket. (Itt vannak még dolgok de Petra úgy döntött nem osztja meg velünk, szóval az információ készlethiányos). Miután a szagnyom kihalt, úgy bölcs döntésünk alapján arra jutottunk, hogy felbérlünk egy bonapartista zsoldos csapatot, hogy megtalálják azt a bonapartista zsoldos csapatot, akiket Amália grófkisasszony elrablására béreltek fel. Itt jött képbe Sisi szakértelme és jártassága az udvarban. Megtudta, hogy van egy özvegy borkereskedő asszony, Katharina Vögel, aki egész képben van Bécs zsoldos-bérgyilkoshálózatával. Több se kellett, első adandó alkalommal felkerestük az özvegyasszonyt, aki egy kis beszélgetés után Louies-hoz irányított minket.

Katharina Vögel, az özvegy borkereskedő

Louie-t és zsoldos csapatát felbéréltük saját társaik megtalálására, így 2-3 napon belül a szemünk előtt állt annak a csapatnak a maradéka, akikkel nemrég egy kellemes találkozónk volt Bécs sötét utcáin. Amikor megláttak minket, hirtelen a fegyvereik után nyúltak, de mindenkinek sikerült megőriznie a hidegvérét és Cirmi kiküldése és 1000 bécsi váltó átadása után hajlandóak is voltak beszélni. Megtudtuk tőlük, hogy Metternich kancellár egyik embere, Ulrich von Zastrow báró bérelte fel őket és adta nekik a meglehetősen archaikus számszeríjakat és a hozzájuk való lövedékeket, a lelkükre kötve, hogy azokat használják először. Amáliát mindenképpen élve akarta, míg minket akár halva is, ha akadályozzuk őket.

Ulrich von Zastrow báró, Metternich (egyik) jobb keze

Ezek után rengeteg teóriát gyártottunk, hogy vajon kinek kellhet Amália és miért? Metternichnek? A bárónakk? Hozzá akarják adni valami harmadik személyhez? Miért jobb parti a magyar grófkisasszony, mint a pedigrés német özvegy nemesasszony, aki fel akarja szedni a bárót? (Sisi továbbra is remek forrása az udvari pletykáknak és információknak.) A magyar család pontos birodalmi státuszának kivizsgálása érdekében még egy (utazással együtt 2 hetes) villámlátogatást is tettünk a Körtéssy-Tarnócz birtokon, de a család szerint sincs sem rokonsági, sem vagyoni, sem természetfeletti ok, ami miatt az ő lányuk lenne a favorit. És persze még mindig ott a kérdés, hogy mi köze az egészhez Ferdinánd főhercegnek?

A kérdések szaporodtak, de válaszolni önerőből egyre sem tudtunk, így marad az, hogy valakit meg kell kérdeznünk a háttérről. Az egyértelmű volt, hogy az érintettek (gyanúsítottak?) közül senki sem fog önszántából beszélni. Vagy Metternichet, vagy a bárót kellett szóra bírnunk és ezek közül egyértelműen a báró a gyengébb láncszem, már csak azért is, mert Metternich testőre valami sok csatát látott „nyugalmazott” tábornok. Meg persze ha kenyértörésre kerülne sor, akkor egy báró hidegre tételét talán meg lehet úszni, Metternichét aligha. :P

Viktor von Hauer tábornok, Metternich testőre

Sisi gyorsan kiderítette, hogy nem messze a Hofburgtól van egy jónevű fogadó, ahol a báró szívesen fogyasztja el a vacsoráját. Már csak azt kellett kitalálnunk, hogy miként bírjuk szóra. Egy vacsora utáni rajtaütés tűnt a legegyszerűbbnek, de ezt elvetettük, mert senki sem bízott benne, hogy a harc hevében Cirmi nem fog végezni vele és akkor búcsút mondhatunk a válaszainknak. Sajnos elegendő terhelő bizonyítékunk sem volt, hogy érdemben megzsaroljuk és válaszadásra kényszerítsük, így valami más megoldás után kellett néznünk. Végül arra jutottunk, hogy megkeressük a mocsári javasasszonyt, hátha van valami alkalmas főzete. Volt is igazságszéruma, ami állítása szerint bárki nyelvét megoldja. Meg is szabadított minket érte a maradék pénzünkért…

De legalább működött! A grófnő Thaco figyelemelterelésének segítségével belecsempészte a szérumot a báró borába, aki aztán minden kérdésre úgy dalolt, mint a kismadár! Kiderült, hogy valójában Metternichnek kellett a lány. Azt a főnök nem kötötte az orrára, hogy miért, de az biztos, hogy a sikertelen elrablási kísérlet után letett róla és bármi is a terve, más megoldás után nézett. Ennél érdekesebb volt, hogy kiderül, a báró és az özvegy borkereskedő együtt dolgoznak, ráadásul nem csak ők, hanem a mocsári javasasszony is! Úgy tűnik, hogy sikerült végig látogatnunk és felhívni magunkra az egész Metternich-pókháló figyelmét és valószínűleg amint összerakják a képet, a halálunkat akarják majd!

A kilátások nem voltak túl fényesek, amikor az eszünkbe jutott, hogy a megszállt, bolond hercegnő nyomát teljesen elhanyagoltuk, pedig ott még lehet valami. Sisi intézett is egy gyors találkát vele a Hofburg kertjében, ahol azt mondta, hogy éjfélkor legyünk a Szent István katedrálisban. Eléggé be voltunk rosálva ahhoz, hogy így is tegyünk. A nyitott templomban a gyér fények a kriptákhoz vezettek, ahol találkoztunk is a hercegnővel, akiről kiderült, hogy Mária Terézia szelleme szállta meg valamiként. Elmondta, hogy Metternich vette rá a herceget, hogy hívja meg a Amáliát, bár a miértet nem kötötte az orrunkra az után sem, hogy léleklátó képességével meggyőződött róla, hogy hűségünk a Habsburg család iránt megingathatatlan. Elintézte, hogy kapjunk császári meghívót az őszi udvari bálra, addig érinthetetlenek vagyunk. Viszont elküldött minket Franciaországba, hogy felkutassunk egy könyvet és hozzuk vissza neki – és csak neki! Három helyszínt nevezett meg, ahol a könyv lehet. Ezzel utunkra bocsátott minket.

A megbízás után távoztunk. Thaco még küldött egy szolgát a mocsári cigányasszonyhoz, hogy figyelje meg, de van egy olyan érzésünk (meg a mesélő is azt mondta ;) ), hogy őt sosem látjuk viszont…

Most ideje felkészülnünk egy hosszú és minden bizonnyal kalandos és veszedelmes franciaországi utazásra, hogy megszerezzük Mária Teréziának, amire szüksége van Metternich ellen.

A Monarchia előtt: az 1820-as évek kalandjai #3 [SWADE: 1820s]

 Alább Thaco levelét olvashatjátok, amiben beszámolt édesanyjának a mostanában vele történtekkel, így összefoglalva a játékalkalom történéseit.. Az M betűvel kezdődő részek a mesélő megjegyzései, amik betekintést engednek a rendszer és a kaland kulisszái mögő.

Kedves anyám!

 Gond nélkül megérkeztünk Bécsbe, a Milady volt olyan kedves, és vendégül látott bennünket, a szolgálók kedvesek, a bécsi élet pezsgő. Milady közbenjárásával eladtuk a zsákmányolt fegyverek nagyrészét, és az árából meghívót, illetve ruhákat vételeztünk a hamvazószerdai nyitóbálba nekem és Cirminek.

M: Ez mind az Ismeretségek (118. oldal) alrendszer segítségével volt levezetve. Az árusításra csak a Meggyőzés képzettséget lehetett használni, a meghívó megszerzésére mehetett volna a Megfélemlítés is, de mivel Cirmi és Milady vonatkozó képzettségei megegyezők voltak, így a csapat maradt békés útnál. A próbára lett volna egy -2 levonás, ha valaki nem németül próbálkozik- ;)

Ugyanitt bejött a Támogatás (106. oldal) is: ezzel egy másik karakter cselekvését lehet segíteni. Támogatásra bármilyen képzettség használható, ha a játékos meg tudja indokolni a mesélőnek. Jelen esetben az történt, hogy Cirmi Megfélemlítéssel elriasztotta a beszerzési találkozókon a kevésbé elkötelezett vásárlókat, így könnyítve meg Milady dolgát.

Ez egy kreatív megoldás arra, ha a karakter egy feladathoz érdemben nem tud hozzátenni, de a játékosnak van ötlete, akkor mégis részt vegyen a történésben. A leguniverzálisabb ilyen képzettség a Meggyőzés, ami nagyjából minden helyzetben használható.

Bécs mindig lehangoló télen, a környék még mindig próbálja kiheverni a nyár nélküli évet. Az éhinség folytogatja a szegényeket, és bár a nagyváros valamivel melegebb, mint azt remélni is mertem, így tél végén még mindig látni erre arra üszkös lábakat kilógni az egymásra halmozott szakadt rongyokból.

M: Nem tudom Thaco itt mit szívott, de amúgy helytálló a leírás. :D

A királyi bál persze mit sem mutat ebből. Finom étkek, sütemények, halak, vadak, selyem és ékkövek. Sok csacsogás és semmitmondó kacaj tölti be a levegőt. Egy feltűnően csinos udvarhölgy kalauzolt minket körbe, aki aztán ha jól láttam, a Miladyvel együtt teázott is a királynővel.

M: Sziszi, Adri karaktere egy született udvarhölgy, „társasági hárpia“.

A *császárnéval* való beszélgetés elérése tett lépcsős jelenet a hölgyek helyezkedésével és „lökdösődésével“ egy Feszült Helyzet (114. oldal) volt, ami úgy néz ki, hogy 3 dobásból kell 4-8 sikert elérni.

A Savage Worlds ezt egy csomó mindenre használja, a szabálykönyv példája, hogy a parti egy bombát próbál hatástalanítani. Lehet vegyíteni a használandó képzettségeket, lehet azt is mondani, hogy az első 2 sikert egy bizonyos képzettséggel kell megszerezni, a következő kettőt egy másikkal, az utolsó kettőt pedig egy harmadikkal. Az alap drámai feladat azt feltételezi, hogy egy karakter csinálja a dolgot, mások a szokott módon támogathatják, de a könyv arra is ad útmutatót, hogy miként rakjunk össze csoportos drámai feladatot.

Amit én nem használtam itt, az a lapok osztása volt, hivatalosan azt is kellett volna. Azért nem osztottam, mert nem harci helyzet volt, inkább egy hosszabb, fél órás helyezkedést szimuláltunk vele. A lapoknak annyi értelme lett volna, hogy ha treff jön fel, akkor az további -2 levonás, illetve ebben a körben a sikertelen dobás sikertelenné teszi az egész drámai feladatot is! (A játékos dönthet úgy, hogy inkább nem dob ebben a körben, de azzal értékes ideje megy és nincs garancia, hogy a következő körben nem treff lapot kap.)

Végül a császárnéi teázásra meghívás egy sima Előadóművészet próba volt, amit Adrinak egy d4-es képzettséggel kellett volna abszolválni. Végül a Milady támogatásával és két Jóság beáldozásával meg is lett neki, ami erre az évre jelentősen növeli a presztízsét az udvarhölgyek között!

A bálon jómagam is táncoltam egy rangos kisasszonnyal, míg Katinkára vigyáztunk, akit meg a főherceg sergetett meg, bár kissé nehézkesen táncoltam, hiszen szokásomhoz híven teletömtem zsebeim a szolgálóknak szánt süteményekkel.

Felbukkant bosszantó mostohabátyám, Wilhelm is, kivel csak a hölgytársaságra való tekintettel nem akasztottam össze bajszomat. De tudtam, hogy rosszban sántikál. Időben meglógott a bálból, hiába követtem, eltűnt az éjszakában.

M: Erre el is ment Thaconak két Jósága (szerencsepontnak is szoktuk hívni régről, a hivatalos a Jóság) emlékeim szerint. Végül egész jó dobás lett a vége, de Wilhelm is bemákolta az ellendobását, így Thaco nagy bosszúságára higgadtan kezelte a helyzetet.

Ami az eltűnését illeti, ugyan Wilhelm lóval távozott, lehetett volna követni: ez lett volna egy Atlétika, Lopakodás, Általános ismeret alapú Feszült Helyzet, amin a három dobáson 6 sikert kellett volna elérni. Az atlétika jelképezte volna, hogy sikerül lépést tartani a lóval (mondtam akkor, hogy nem vágtatott, csak ügetett), amihez persze kellett volna a városismeret (Általános ismeret, de még az Észlelésre is meggyőzhető lettem volna), hogy a még mindig gyorsabb lónak itt-ott elé vágj vagy behozd a lemaradást. A lopakodás pedig egyértelmű, mindezt úgy kellett volna csinálnod, hogy Wilhelm ne vegyen észre! Igen, nem könnyű d4 – d6 képzettségekkel 3 dobásból 6 sikert összehozni, de ezért hívják feszült helyzetnek! Ráadásul ott lett volna Cirmi és Milady is, hogy támogassanak egy kis potya bónuszra itt-ott.

A bál végére mindannyian kifáradtunk, az őrök figyelme is lankadt, Cirmit megkértem, hogy terelje el a figyelmet, míg én a korábban meglelt titkosajtón keresztül egy kis könyvtárszobába jutottam, ahol képzeld, láttam a bolond hercegnőt, aki magában beszélt két külön hangon, és habár vak volt, olvasott! Ami a legfurcsább... nem is tűnt bolondnak...

M: Ő volt a bónusz a történetben, akitől több hátteret lehetett volna megtudni, illetve, ha tervezetten került volna sor a Prater melletti kazamatában az összecsapásra, akkor előzetesen segítséget is lehetett volna kunyerálni tőle, ami a mindenkinek gyanús, de amúgy veterán rangú, félszemű kalandor, Adam Albert von Neipperg személyében érkezett volna! :D

Pont azért volt ijesztőre véve a vak, magában beszélő főhercegnő megjelenése, hogy ne legyen egyértelmű, hogy mit lehet várni tőle. ;)

Ami igényelhet még némi magyarázatot, az Thaco ad hoc pislákoló fény teremtése szentjánosbogarakkal. A Fantasy Companionban jelentek meg a „cantrip” (varázstrükk) varázslatok: ezek hivatalosan valamilyen erőből levezetett apró hatások, amik nem kerülnek Erő Pontba. Én itt azért kértem 2 EP -t, mert igazából Thaco egyik varázslatából sem volt egyértelmű még egy gyertyányi fény teremtése sem, de mivel a sebző varázslatában van szó bogarakról, így annak az EP igényével kalkuláltam. Igazából szerintem minden megoldás jó, ami nem ingyen ad meg egy másik erőt. Gondoltam arra is, hogy menjen Jóságért egy Fény varázslat (van olyan Keretvilági Szabály, hogy 1 Jóságért egyszer használható egy Harci Előny, az volt a gondolat kiindulópontja), de a Jóság elég ritka, így ezt elvetettem.

Mire kióvakodtam, a bálnak vége lett, indultunk hát vissza, de rajtunk ütöttek. Engem szinte rögvest találat ért zsigereimben, megrepedt a lépem, jelenleg is ágyban vagyok. Az orvosok felépülésemet prognosztizálják, de erőm már sosem lesz a régi. Ugyanakkor haragom túlszárnyalja fájdalmaim, hiszen mint kiderült, a galád Wilhelm vezette a rajtunk ütést!

M: Ha korábban sikerült volna követni, majd utána kikémlelni Wilhelmet, akkor ennek a rajtaütésnek elejét lehetett volna venni, bár erre én mesélőként is kevés esélyt adtam.

Az Észlelés próbákkal jók voltatok, lehetett volna rosszabb is, ha a támadók megkapják a Készületlenség előnyeit (+4 támadásra és sebzésre ellenetek, 103. oldal) és betalálnak az eszméletvesztést okozó méreggel preparált számszeríjvesszők…

A támadók terve az volt, hogy mindenkit kiütnek a támadással, Katalint elhurcolják titeket pedig sorsotokra hagynak – kivéve persze Thaco-t, akit Wilhelm szintén magával vitt volna fogolyként, hogy kínozza. Őszintén megmondva, én arra számítottam, hogy lesz, akit kiüt a méreg, de Katalin elhurcolása közben a támadók is vesztenek embert, akit aztán ki lehet faggatni (ha Cirmi bír magával :D) és az elraboltak után indulni (az esetleges fönt említett segítséggel, aminek az utólagos beszerzésében Sziszi, mint udvarhölgy, ismét nagy segítség lett volna.

Milady dzsókere azonban közbeszólt, így szabályos csata bontakozott ki az amúgy viszonylag erős „veterán bonapartisták“ ellen (Erő d6, Ügy d6, Éle d8, Ész d6, Lél d6; Közelharc és Lövés d8; Hárítás 6, Szívósság 8 (2) [bőrpáncél]; Wilhem ugyanez csak Ász karakterként: 3 sebet is elvisel, kap dzsóker kockát és van 2 saját Jósága).

Ismét előjött a Savage Worlds harcrendszerének sajátossága, miszerint a játékos karaktereknél kicsit is keményebb ellenfelek ellen nem lehet úgy harcolni, mint D&D-ben, hogy állok velük szemben és az AC/HP kettősben bízva szép lassan leamortizálom őket. Itt ez a megoldás egy szerencsejáték: ki dob hamarabb nagyobb sebzést, ami leviszi a másikat. Ebben a rendszerben ténylegesen össze kell dolgozni a karaktereknek, többen támadni egy ellenfelet, használni a támogatást (lásd fent), illetve a másik általános opciót, a Próbatételt (105. oldal). Ezzel ki lehet osztani vagy a Zavarodott (109. oldal; -2 minden jellemzőpróbára) vagy a Sebezhető (109. oldal; +2 minden dobásra a célpont ellen) állapotot, illetve, ha a próbatétel emeléssel sikerül, akkor még a fenti állapoton túl Zaklatott (94. oldal) is lesz. (Ez az alap „sérülés“, amikor a sebzés eléri az ellenfél Szívósság értékét.) Ennek az előnye, hogy egy Sebezhető ellenfélre gyakorlatilag +2-vel lehet támadni, egy Zaklatott ellenfélnek pedig (a legtöbb esetben, van olyan szörnyképesség, ami ezt meggátolja) egy második Zaklatott állapot sebet okoz, amivel a statiszta ellenfelek harcképtelenek is lesznek (de még a játékos karaktereknek megfelelő ász karakterek is kapnak egy sebet).

Fontos a karakter fejlesztése is harci irányba. A jelenlévők közül egyedül Cirmi volt ilyen, Milady szociálisabb karakter (bár az íjjal ügyes), Szisziről nem is beszélve, de Thaco is inkább valami varázsolgatós zsivány féle (végső megoldásnak pedig ott a mocsárlé-kitörés, aminek az alacsony sebzése most csúnyán elárulta). Ezek a karakterek nyílt terepen, kicsit szívósabb ellenfelek ellen: nem nektek lejtett a pálya.

A felszerelésre is érdemes időt-energiát szánni. D&D-ben alanyi jogon, a kaszt alapján jár a sebzés jelentős része. Ott egy paladin szent csapása egy tőrrel d4 + erő bónusz + 2d8+, egy pallossal 2d6 + erő bónusz + 2d8+. Itt jól meg kell választani a fegyvert: egy mordály nem visz messzire, de sörétes fegyvernek (106. oldal) számít, ami +2 bónusz a lövés próbára és rövid lőtávon 3d6 sebzés. Ez egybe is vág sok kalandregényes jelenettel, amikor a hintó ülése alatti rejtett tartóból előveszik a mordályt és azzal pörkölnek oda az útonállóknak.

Fájdalommal kell közölnöm anyám, hogy édesgyermeked, Wilhelm, mostohabátyám, nem vesz levegőt többé, hiszen hiába próbálta a milady visszafogni, az ádáz Cirmi széttépte az életéért gyáván könyörgő alantas Wilhelmet. Mint elmondták, megpróbáltak egy javasemberrel beszélni Wilhelm nyugtalan szellemével, de semmi érdemlegest nem tudtunk meg a Katinka elleni merényletről.

Ölel szerető fiad, Thaco, üdvözlöm atyám és kedves pávám, Pongót.

Bécs,

1822.04.05.

A játék végén nyitva maradt néhány kérdés: Mi is pontosan a bolondnak tartott főhercegnő? Ki a városszéli vajákos, aki tudott beszélni Wilhelm szellemével? Ki és miért akarta elrabolni Katalint?

Majd gondoljátok ki, hogy melyik kérdéssel akartak foglalkozni, így ha legközelebb ez a kaland kerül elő, akkor arra felé tud gabalyodni a történet.

Az utolsó témám a jóságok / szerencsepontok kérdése: ebből elvileg játék közben is osztani kellene, de én mindig elfelejtem, aztán eljutunk oda, hogy harc közben elfogy az utolsó is. A magam részéről nyitott vagyok mindenféle javaslatra, hogy miként lehetne ezt rugalmasan és jól kezelni. :D

Szerintem jó kis játék volt, sok minden történt, nagyon-nagyon sok minden múlt a véletlenen és a dobásokon, ami szerintem jó dolog! Nekem mesélőként megvolt a korszak hangulata, nem tudom, hogy nektek mennyire jött ez át.

A Monarchia előtt: az 1820-as évek kalandjai #2 [SWADE: 1820s]

 #2 fejezet, 2025 augusztusában:

A körülbelül 3,5 évig játszott D&D kampányunkat (Hoard of the Dragon Queen, Rise of Tiamat és még egy hozzáköltött rész, amiben a Magic: the Gathering világvége-lényei, az Eldrazi -k akarták elpusztítani az Elfeledett Birodalmakat) egy utolsó, 20. szinten játszott kalanddal búcsúztattuk. Ez egy rövid, de annál durvább kazamata kaland és „bossharc” volt, amire egy egész napos játék keretein belül került sor. Ilyet nem csináltunk szerintem 20 éve (kivéve a táborokat) és szóltam előre, hogy én azért 10+ órát nem szándékozok mesélni, a kampány lezárása csak 5-6 óra játék lesz, így valaki még készüljön valami egyszerűbbel. Jelentkezők voltak is, de végül csak úgy esett, hogy nekem kellett elvinnem a játékidő maradék részét is. Arra én sem voltam készen, hogy felvezessek egy új, akár közepes távú kampányt is akár (őszintén szólva azt sem tudtam, hogy milyen rendszerben szeretnék mesélni), így amikor a lányommal beszélgettünk, felmerült, hogy folytathatnánk a Milady-s játékot. Mivel ez elég megúszós megoldásnak tűnt, végül így is lett!

A D&D kampány lezárását követő pizza-szünetben mindenkinek volt ideje elkészíteni egy Savage Worlds karaktert, amivel csatlakozhatott a Milady kompániájához, majd sor került a rövid játékra:

Reggel a Milady és védence, Amália grófkisasszony hintóra ültek, hogy Bécsbe induljanak a tavaszi császári bálba. A világcsavargó Jack nem bukkant fel (a játékosa nem része az állandó csapatunknak), amit Aurélia grófnő annyira nem is bánt, van neki elég baja a saját embereivel:

- Vadia, az Afrika szívéből származó félvad párducember-nő

- Thaco von Fledermausenhöhle, a fiatal magyar-német vajákos suhanc

- Várkonyi Aladár, magyar alkalmazott fizikus

- Silas “Redcap” Malone, amerikai wannabe pisztolyhősnő

- Telekessy Alfonz báró, magyar huszártiszt

Ők korábban csak egy, a Tarnóczy-Körtéss birtoktól 1 napi hintóútra lévő fogadóban szálltak meg és ki-ki a maga hobbijával mulatta az időt, míg a Milady -re vártak. (Mivel korábban szó sem volt róla, hogy ez egy kampány lesz és 2 játékoson kívül több is játszik majd benne... ;) ) A grófnő épségéért Telekessy báró aggódott a legjobban, mert bár mindannyian tudják, hogy tud vigyázni magára, ő még a többszöri határozott „nem” ellenére is bízik benne, hogy házasságra léphet Auréliával és ezzel magasabb társadalmi rangra és vagyonra tesz szert. Megérkezésük után a grófnő gyorsan beavatta a csapatot a legújabb feladat hátterébe. Mivel meglehetősen gyanús volt a meghívó maga, valamint a küldönc meggyilkolása is, éltek a gyanúperrel, hogy a pár napos útjuk Bécsig nem lesz eseménymentes. Vadia nem tágított úrnője mellől, Silas és Alfonz azonban körbejártak a fogadó környékén és találtak is arra utaló nyomokat, hogy valakik leskelődtek az ablakoknál, azonban a nyomokat nem voltak képesek visszakövetni (ahhoz egy emeléssel sikeres Túlélés kellett volna), így megelégedtek annyival, hogy a gyanújuk nem alaptalan és valóban számíthatnak hívatlan társaságra.

Másnap reggel aztán a Tarnóczy-Körtéss – címeres hintó már teljesen megtöltve indult tovább a császári város felé: Silas és Aladár a hintó belsejébe préselték be magukat Aurélia és Amália mellé, míg Telekessy báró és Thaco lovon kísérték őket. Vadia a bakon kapott helyet, bár nem mondhatjuk, hogy a kocsis nem jött tőle zavarba. Hál’istennek a lovak jobban bírták a jelenlétét.

A hintó mögött lovagló Thaco és Alfonz valamikor koradélután lett figyelmes arra, hogy az előttük lévő bokrokban mintha rejtőzne valaki. A báró oda is ugratott és senki sem lepődött meg, amikor egy orvlövészt talált ott, aki kétségbeesésében rálőtt, azonban a lövése célt tévesztett. Ebben a pillanatban lőtt a másik oldali bozótosban lévő orvlövész is – vagy csak lőtt volna, mivel a puskája besült! A huszártiszt utasítására a hintó meg sem állt erre a közjátékra. A két legény épp végzett a támadókkal, amikor egy nagyjából féltucat lovast jelző porfelhőt vettek észre maguk mögött, ami igyekszik felzárkózni hozzájuk!

Hintós üldözés, vagy valami ilyesmi.

(Engedjük el azt a többek számára fájdalmas tényt, hogy még nincsenek hatlövetűk. ;) )

Alfonz harci kiáltására Amália grófnő is kinézett a hintóból és meglátta a közeledő támadókat, így a hintó utasainak kalandozásképes része is felkészült a harcra: a Milady előkereste megbízható íját, míg Aladár egy, Silas pedig kettő pisztolyt készített elő – ki-ki vérmérséklete szerint, ugye.

A csapat lovasai hamar összecsaptak az érkezőkkel, akik az orvlövészekhez hasonló zsoldos bérenceknek néztek ki, fegyvereik és beszédük alapján valamiféle talján szabadcsapat lehetett. Alfonznak és Thaconak sikerült hármukat feltartóztatni, a többiek a vezetőjükkel az élen azonban tovább száguldott a hintó felé. Egyértelmű volt, hogy hamarosan utólérik azt. Thacoék rövid kardpárbajba bonyolódtak a taljánokkal, de a fiatal vajákos hamar megunta az adok-kapokat és az elemésztő természet savas váladékával megpecsételte a martalócok és lovaik sorsát.

Közben a maradék lovasok a hintó utasainak lövéseinek ellenére útólérték a hintót. Vadia jó érzékkel szúrta ki a csapat vezérét és vetette rá magát a hintó tetejéről, így az ő párosuk is külön harcot folytatott, miközben a hintó és üldözőik tovább haladtak.

Miután a támadókat sikerült több kisebb csapatra osztaniuk, a Milady megállíttatta a hintót, épp akkor, amikor Silas egy jól célzott lövéssel a túlvilágra küldte a hintóra átugrott zsoldost. Bár Aladár a tudományokhoz jobban ért, mint a pisztolyokhoz, egy támadóval ő is végzett. Az utolsó menekülni próbált, de a grófnő felszólítására megadta magát.

Mivel láthatólag Vadia elbírt a talján vezérrel, Thaco és a Telekessy báró elszáguldottak mellettük, hogy kisegítsék a hintó utasait. Épp akkor értek oda, amikor a többiek vallatni kezdték a fogjot. Sok idejük nem maradt, mert pár perc múlva megérkezett a feltépett torkú taljántól véres Vadia és mindenki tiltakozása ellenére kivégezte a megmaradt szerencsétlent is (igen, vannak problémák a könyörtelen és vérszomjas macskaemberekkel). Halála előtt még annyit megtudtak tőle, hogy Bécsben bérelték fel őket, hogy rabolják el a grófkisasszonyt és a vezérük Francesco kapitány volt.

Mivel a helyzetből többet nem tudtak kihozni, a hullák gyors elföldelése után továbbindultak Bécs felé, amit el is értek - és ezzel le is zártuk az aznapi játékot.

Játékos Karakterek: Thaco von Fledermausenhöhle [SWADE: 1820s]

Thaco - bár ezt mindenki előtt titkolja - egy szegény magyar legény, aki fiatal árvaként bolyongott a kelet-magyarországi lépvidéken. Egy nap a jószerencséje a német von Fledermausenhöhle házaspár útjába vezette, akik eltévedtek a vidéken. Thaco segített nekik visszatalálni a civilizációba, a jó németek pedig - meghallva szomorú helyzetét - örökbe fogadták és nevükre vették.

A család egyszülött saját gyermeke, a gonosz szívű Wilhelm azonban riválist látott örökbefogadott öccsében és mindent megtett, hogy elmarja a szülei mellől. Annyit áskálódott, hogy végül maga esett bele: gonoszságára fény derült és apja kitagadta a családból és az örökségből. Thaco sosem feledte származását, mindig szívesen foglalkozott a személyzettel, otthon érezte magát közöttük. Sosem feledkezik el róluk, ha olyan helyen jár, mindig "kerít" nekik valami finomságot. Ez akkor is így van, ha nem a saját családja szolgálóiról van szó, így mostanság éppen Aurélia grófnő bécsi szolgálóit örvendezteti meg az innen-onnan szerzett finom falatokkal.

A bátyjával való rivalizálásnak vége szakad, amikor az zsoldos bonapartisták élén megtámadta a Thaco és barátai által védett Amália grófkisasszonyt a bécsi éjszakában. Bár Thaco súlyos sebet kapott az összecsapásban (1-el csökkent az Életereje), Cirmit senki sem állíthatta meg, hogy a harc hevében kibelezze a gonosz Wilhelmet.

TULAJDONSÁGOK

Életerő: d6

Erő: d4

Ész: d8

Lélek: d4

Ügyesség: d8

SZÁMÍTOTT JELLEMZŐK

Iram (futás): 6 (d6)

Hárítás: 7 (1)

Szívósság: 6 (1)

HARC

- Tőrkard | tám: d8 | kh | seb: d4 (erő) +d4 | Egyéb: +1 Hárítás

- Tőr | tám: d8 | kh | seb: d4 (erő) +d4

- Pisztoly | tám: d4-2 | 5/10/20 | seb: 2d6 | Egyéb: 3 akció újratölteni

- Megerősített ruházat | +1 Páncél | felsőtest, karok, lábak

KÉPZETTSÉGEK

Atlétika: d4

Általános ismeretek: d4

Észlelés: d6

Lopakodás: d6

Megfélemlítés: d4-4 (képzetlen, szelíd)

Meggyőzés: d4

Közelharc: d8

Lovaglás: d4

Okkult: d4

Tolvajlás: d4

Tudomány: d4

Varázslás: d8

NYELVEK: Magyar (A), német, cigány, szláv, francia.

ERŐK:

• Erő-pontok: 15
• Újratöltődés: 1 EP/óra

- A Föld Ölelése (Gyógyítás): Thaco sárral és gyógyfüvekkel borítja be a sérülést, ami felforrósodik a sárból pedig piócák és egyéb férgek másznak elő, hogy kitisztítsák a sebet. A folyamat rövid és a végére csak a gyógyult sérülés marad. 

- Elemésztő Természet (Kitörés): Thaco az erdők és mocsarak mindent elemésztő, savas váladékát idézi meg, hogy elsorvassza vele ellenfeleit.

- Cigányáldás/átok (Jellemző Növelése/Csökkentése): A cigány nyelvű ráolvasás jószerencsét vagy balszerencsét hoz arra, akire mondták.

- Ezernyi forma (Alakváltás): A föld, mint valami gubó beburkolja Thacot, majd pár másodperc múlva lemálik róla, új alakban hagyva őt.

- Féregpáncél (Védelem): A varázslat alanyát láthatatlan férgek veszik oltalmuk alá. Ha a varázslat adta páncél érték megóvja az alanyt a sérüléstől (vagy zaklatott állapottól), akkor egy kukac pukkan szét, meglehetősen undorító látvánnyal.

HÁTRÁNYOK

Ellenség: Wilhelm, a gonosz mostohatestvére. [kisebb] 

Hűséges: Thaco sosem árulná el a barátait, szövetségeseit. [kisebb]

Szelíd: -2 Megfélemlítés próbákra. [kisebb]

Szégyen: Nagyon szegény sorból származik, csak örökbefogadott nemes. [kisebb] 

ELŐNYÖK

- - - [ FAJ ] - - -

Előny: Misztikus Háttér (Varázslás): 3 erő és 10 EP.

- - - [ HÁTRÁNY PONTOK ] - - -

Több Erőpont: +5 EP (SUM: 15) [2]

Szerencsés: +1 Jóság minden játékülés elején. [2]

- - - [ ELŐRELÉPÉSEK ] - - -

Gyűjtögető: Jelenetenként egyszer találhat magánál valami apróságot, ami pont jól jön. [K1]

Tulajdonságnövelés: Életerő d4 -> d6 (A 3. kalandban kapott sérülés csökkentette d4-re, ezt növelte vissza.) [K2]

Új Erők: Alakváltás, Védelem. [K3]

A Monarchia előtt: az 1820-as évek kalandjai #1 [SWADE: 1820s]

#1 fejezet, valamikor 2024-ben:

- Délután bemegyünk a városba, tartsd életben a gyerekeket.

- Apa, mesélsz nekünk valami szerepjátékot? Valami Habsburgos lehetne…

- Ha vannak kész karakterek, mire végzek a mosogatással, akkor lesz játék.

A “kampány” 0. játékülésének mindhárom mondata. :)

Hogyan született ez a kampány, ami akkor még csak egy gyors játékalkalomnak volt szánva?

Az első játékülés egy nagyjából 3 órás alkalom volt, ennyi idő volt a mosogatás vége és a feleségem és a barátnője visszaérkezése között. Becsületére legyen mondva, Hanna megküzdött a magyar nyelvű SWADE könyvvel és elkészült a két karakter: Mecklenburgi Aurélia grófnő, aki Milady álnéven egyfajta éjszakai, titkos igazságtevő és Jack, az amerikai fél-elf szerencsevadász. A világról annyit tudtak, hogy az 1820-as évek Magyarországán fog játszódni és pont annyi mágia lesz benne, amennyit ők a játékos karakterek által behoznak. Tehát ha valaki behoz egy fantasy fajt, akkor a világban vannak fantasy fajok. Mivel Jack játékosa a fél-elfet választotta fajnak, így annyit már tudtunk, hogy valahol a világban vannak elfek és talán más fajok is, de ezen túl nem gondolkodtunk. Mivel varázshasználót senki sem hozott, így azt mondtam, hogy nyílt, látványos mágia nincs a világban: egy repülőszőnyegen közlekedő, tűzgolyókat hajigáló varázsló legfeljebb valamiféle csúcsponton jelenik meg, de vannak varázsfőzetek, átkok és a valós alappal rendelkező hiedelmek, amiket a hatalmon lévők, ha nem is nyíltan, de használnak. Mire ezt végig gondoltam, a kisebb mosogatni valók el is fogytak. Innen még jó 30-45 percem volt kigondolni a szűkebb játékkörnyezetet és a kalandot, majd kértem a lányoktól 15 percet, hogy kigondoljak pár nevet és bele is vágtunk.

Lássuk a történteket:

Aurélia grófnő meghívást kapott gróf Tarnóczy-Körtéss Aurél télűző vadászatára. A fiatal Víg Özvegy így a felvidéki Magyarországon találta magát, 1822 márciusának első napjaiban. Jack, az amerikai világcsavargó csak úgy odacsapódott: néhány fiatal nemesfiúhoz csapódott, akik szintén a gróf vadászatára tartottak és mivel kiváló kártya- és ivócimborának bizonyult, hát velük maradt további ingyen étel, ital és szállás reményében.

A vadászaton minden remekül ment, az urak kezdtek felönteni a garatra, így Aurélia grófnő is kibontakoztathatta lövészi képességeit a puskával (bár ő inkább az íjat kedveli, de a Lövés az Lövés), amit a félrészeg urak az idetévedt asszonyszemély boszorkányos szerencséjének tudtak be. Jacket nyilván lenyűgözte a fiatalasszony fegyverkezelése, de tétova közeledését a grófnő villámgyorsan lepattintotta, így nem kedvelték meg egymást sem első, sem második látásra.

A vadászat már a végéhez közeledett, mikor velőtrázó sikoltás rázta fel a társaságot: mint kiderült az egyik szolga ijedt meg, mert a bozótból egy rettenetes szörny rontott rá. A szörnyről másodpercek alatt derült ki, hogy egy véres ember az, aki valamiféle erőszak áldozata lett és utolsó erejéből vonszolta ki magát a bokorból. Mire a szolgán kívül bárki odaért, már halott volt. Aurél gróf fejéből villámgyorsan szállt ki az alkohol és nem engedte, hogy rajta és a testőrein kívül bárki lássa a testet. Jack és Aurélia grófnő is csak pár pillanatra tudta szemügyre venni, az azonban elég volt a felsőbb társasági körökben forgó nemesasszonynak, hogy megállapítsa, a halott bécsi divat szerinti ruházatot visel, tehát módos valaki vagy annak közvetlen embere lehet.

A kastélyba visszatérve az egymással továbbra sem kommunikáló grófnő és Jack egyre gondoltak: csak meg kellene jobban vizsgálni a testet, mert nagyon gyanús, hogy miként került valaki a vadászat területére Bécsből és mi történt vele valójában. Mindketten a maguk módszerével derítették ki, hogy a holttestet jó eséllyel a kastély közelében lévő falu ravatalozójába vihették. Nyilván fel kell keresni a helyet éjszaka.

Így is tettek, de a nagy észrevétlenség közepette az éjszaka közepén csak lebuktak egymás előtt. Némi közjáték alakult ki közöttük, Jack a sötétség és a csuklyás köpeny (valamint az elrontott észlelés próba) miatt nem ismerte fel a grófnőt, aki pedig igyekezett nem elárulni, hogy ismeri a férfit. Végül megegyeztek, hogy mindketten kíváncsiak a hullára. A tolvajlásban ki tudja miért jártas Jacknak nem okozott gondot a ravatalozó régi zárjának feltörése, így hamarosan már a holttestet kutatták át.

A valamennyit az orvosláshoz is konyító Jack megállapította, hogy az idegen sérülései nem a vadászok fegyvereitől származtak: megverték, leszúrták és pisztollyal lelőtték. Tiszta csoda, hogy félhalott állapotában ki tudja honnan eljutott a vadászatig – valószínűleg ez volt a szerencséje is, mert ha nem ott és nem akkor van a vadászat, a kastélyig biztosan nem jut el. A holttestet átkutatva egy rejtett zsebben találtak egy levelet, ami a pecsét szerint a bécsi udvarból érkezett. Némi tanakodás után feltörték a pecsétet, hogy megtudják mit rejt az írat.

Sok mindenre gondoltak – felségárulásra buzdítás a grófnak, egyházak közötti intrika, gyermekszületés híre egy bécsi szeretőtől – de arra nem, hogy egy báli meghívót találnak. Két érdekességet fedeztek fel: az egyik, hogy a meghívó nem a grófnak szólt, hanem a lányának, Tarnóczy-Körtéss Katalin Amáliának szólt, a feladója pedig nem az illetékes császári hivatal volt, hanem a császár trónörökös fia, Ferdinánd főherceg! (Csak jól jön az +2 Általános Ismeretek bónusz a nemességgel kapcsolatban az Arisztokrata előnyből.) Aurélia grófnő pontosan tudta, hogy ez nagyon nem a szokott eljárásrend. Tudomása szerint semmi sem tiltja egy ilyen meghívó elküldését vagy elfogadását, de nem nagyon van rá precedens, az udvarban tétovának tartott Ferdinándról pedig senki sem feltételezi, hogy megkerülné a hivatalos utat. Minden esetre a grófnő magához vette a meghívót és mindketten távoztak a helyszínről. Bár a Milady kerülőúton tért vissza a kastélyba, hajnalra a nem túl éles eszű Jacknak is derengeni kezdett, hogy a kiváló lövész nemesasszony és az éjszakai csuklyás kalandornő valószínűleg egy és ugyanaz a személy.

A kastélyba visszaérve a fél-elf aludni tért, a grófnőt azonban egy cseléd várta a szobája ajtajánál: az uraság felesége, Amália grófné beszélni kíván vele. Most.

Amália bevallotta, hogy ő sejtette, hogy Aurélia grófnő – ezért is hívatta meg a férjével a vadászatra - a Milady, de az éjszakai kirándulás után már biztos benne. Biztosította a fiatalasszonyt, hogy a titka nála biztonságban van és megkérdezte, hogy sikerült-e valamit megtudni a vadászaton történt halálesetről. A Milady megmutatta a báli meghívót, mire a grófné bevallotta, hogy egy császári meghívót már kaptak, de a férje, aki minden nemesi kötelességének eleget tesz a császár felé, nem szeretné elvinni a lányát, mert félti a bécsi intrikáktól, így visszautasította a meghívást. Ő azonban úgy gondolja, hogy ha már a főherceg ilyen messzire elmegy a találkozóért, akkor csak részt kellene venni azon a bálon. Ehhez viszont egy megbízható gardedámra lenne szüksége, amire ideális lenne a Aurélia grófnő, aki özvegyként már szabadon mozoghat, ráadásul német származású, ami mégis csak közelebb áll az osztrákokhoz. Amennyiben vállalja – bár tudja a grófnő, hogy a fiatal özvegy nem szenved pénzhiányban – természetesen állja a költségeit és egy hintót is a rendelkezésükre bocsát az utazáshoz. Aurélia még röviden kérdezgette, főleg arról, hogy honnan ismerheti a főherceg a lányát, de csak annyi derült ki, hogy az előző nyáron a család Bécsben járt, ahol teljesen véletlenül találkozott a két fiatal egy vásáron, ahol a főherceg az illendőnél egy kicsit tovább csodálta a fiatal Katalint, de ennél többre nem került sor közöttük. A főhercegről azóta sem hallottak és a grófkisasszony sem említette többként a találkozást, mint egy vicces véletlent, bár nyilván imponált neki a trónörökösi érdeklődés. Az apja persze hamar helyre tette, hogy ne is foglalkozzon a gondolattal sem.

Végül a Milady is aludni tért, de előtte még üzent Jacknak, hogy várja másnap reggel a hintónál, hogy induljanak Bécsbe.

A játékalkalom inkább volt szociális-nyomozós jellegű, illetve a játékosoknak újraismerkedés a Savage Worlds rendszerével. Korábban (nagyjából 2 éve) már játszottak a rendszerrel, de akkor még mindketten fiatalabbak voltak és nem igazán maradt meg nekik sok minden. Én sem gondoltam túl a kalandot, kb odáig volt meg, hogy némi atrocitással eljutnak Bécsig, de végül az utazást nem meséltem le, mert elment az idő, a feleségemék is visszaértek, további vendégek is érkeztek, így abban maradtunk, hogy jó volt a játék, tetszett nekik a hangulat, majd egyszer, alkalom adtán folytatjuk…