Mocsárvár I.

Kalandozások Mocsárvár környékén:

A Kalandor, az Orvgyilkos meg a Banya

Nincs mostanában sok szerepjátékozás, így öröm volt végre leülni és mesélni egyet. A világ, ahogy egy korábbi bejegyzésben is írtam, saját, innen-onnan lopott valamint saját ötletekkel. A rendszer - most éppen - Savage Worlds Deluxe. Bár szeretek különféle rendszereket kipróbálni, az SWD valószínűleg marad, főként azért, hogy a játékosokat ne kényszerítsem újabb és újabb angol nyelvű rendszerek megtanulására. Ez még sűrűbb játékalkalmakkal sem lenne szerencsés, nem hogy 4-6 havi egy játéknál. A beszámoló két részből tevődik össze, egyrészt elmeséli, hogy mi történt a játékalkalmon (ez vastag betűvel van szedve), másrészt írok mesélői megjegyzéseket, amik egyfajta érdekességek, mesélői szemmel (dőlt betűvel). Nem lesz rövid olvasmány.

Ha időm és kedvem lesz, akkor írok majd bejegyzést a világról, néhány szabály-kiegészítésről, házi szabályról. Mint máskor, most sem ígérem ezt meg, így nem vagyok számonkérhető. :)

Lássuk a medvét:

A kaland kezdetekor Rúfusz frissen szabadult Mocsárvár börtönéből, Klex, az Elvetemült pedig egy napja volt a várban, „pihenés képen”. Az orgyilkos mélabúsan üldögélt a szobájában és semmi kedve nem volt kimozdulni. Az örökké optimista Rúfusz azonban úgy döntött, hogy Mocsárvár urának karmája még mindig pozitív (az emberei rátaláltak a mocsárban és megmentették – igaz, rabosították, míg pár napig megfigyelés alatt tartották - de végül mégis csak kiengedték), így ajándékoz neki egy üveg bort. Némi fogadói vásárlás után kiderült, hogy elég magasak itt az árak, amit a fogadós az elmúlt két év Lidércháborújával és az emiatt lecsökkent kereskedő látogatásokkal indokolt. Rúfusz azonban nem volt kisstílű, csak megvette az üveg bort és felkereste a vár urát, Kilián nagyurat. Az idős harcos a lovagterem asztalánál fogadta és kedélyesen elbeszélgettek. Rúfusz megismerkedett a nagyúr ágyasával, a húsz év körüli bombázóval, Lídiával is. Amikor Kilián egy hónapja eltűnt lányára terelődött a szó, a sokat látott veterán rögtön megbontotta az ajándék bort és miközben megitták, elmesélte a szomorú esetet. (A lányt a háború utáni visszatérésekor elrabolták, a vár legjobbjai indultak utána, de egy hónapja nincs hír senkiről sem.) A kíváncsi természetű Rúfuszt egyből érdekelni kezdte a dolog, föl is vetette Kiliánnak, hogy megkeresi a lányt. Bár az áldását adta rá, látszott rajta, hogy már beletörődött, hogy elvesztette a lányát.

A várúr lányának a története egy korábbi, talán szeptemberi D&D játékon kezdődött. Akkor is két alkalomra volt tervezve a kaland és úgy is volt, hogy össze fog jönni a dolog két hét alatt, de végül mégsem, így a dolog a felénél megszakadt. Úgy döntöttem, hogy az a csapat elbukott és mindenki meghalt, játékos és nem játékos karakterek egyaránt. Azóta - mint azt a játékosok a mostani játékülés végén megtudták - annyi a biztos, hogy Kilián lánya még él, de közel jár a halálhoz. Hogy ez pontosan mit jelent, talán kiderül egy fél év múlva, mikor megint sikerül összeülni játszani. Már ha a játékosokat érdekli ez a szál és ügyesen játszanak a lehetőségeikkel, amik közül van, amit még most nem is ismernek. ;) 

Rúfusz és Klex a felkészülést Erazmusz templomában folytatta: bár különböző okokból, de mindkettőjüknek papírra és tintára volt szüksége, és egyöntetűen drágállták a fogadós árait, aki vár kis vegyesboltját is üzemeltette. A templomban Amanda nővér megemlítette nekik, hogy alig egy napja járt nála egy környékbeli favágó, akinek eltűnt a lánya és áldozni jött a Közösség Istenének, hogy segítsen neki. Amanda nővér sokat nem tudott tenni, de megígérte, hogy ha lehetősége lesz, megpróbál segítséget küldeni. A két kalandor láttán be is tartotta vállalását és feldobta a magas labdát, hogy papírt és tintát ad nekik, ha segítenek a favágónak. Ez Rúfusznak kiválló ajánlat volt, egy nap alatt két megmentendő lányt is talált! Klex – aki nem mellesleg Nerull, a halálisten fanatikus híve – nem állt rá az alkura, de Rúfusz, látva, hogy magában nem sokra megy sikeresen rábeszélte, hogy tartson vele. A zsivány néhány hirdetést is kitett Mocsárvárban, hogy segítőket keres, de a fogadóstól megtudta, hogy ez fölösleges volt, mert a katonák nagy része egyrészt szoros beosztás szerint van szolgálatban, másrészről amúgy sem tud olvasni. Klexnek, akinek hivatásából adódóan fontos, hogy ne tévedjen a célszeméllyel kapcsolatban, eszébe jutott, hogy nem ártana valami azonosító, amivel meg tudnak győződni róla, hogy a várúr lányát találták meg, nézzen az ki bárhogy is. A várúr nem volt rest segíteni ebben: megboldogult feleségének, a lánya anyjának a kedvenc színe a lila volt – és ezt nem sokan tudták a férjén és a lányán kívül. Klex láthatólag elégedett volt az „azonosítóval”.
Mire összekészültek és megebédeltek, a legnagyobb meglepetésükre mégis érkezett egy vállalkozó kísérő: a hallgatag és magának való Derek korábban Lídia testőre volt és személyes okokból – amiket nem nevezett meg – hajlandó volt a csatlakozni hőseinkhez. Így végül hárman indultak útnak a legközelebbi favágó tanya felé, hogy előkerítsék a gazdát, akinek eltűnt a lánya – mivel Rúfusz szerint a két eltűnés összefüggött.


Rúfusz játékosának (Sphynx@lfg.hu) jó érzéke van a nem-játékos karakterek begyűjtéséhez. Egy korábbi Savage Worlds mesében egy gyógyító njk-t sikerült ügyes szerepjátékkal és némi szerencsével verbuválnia, most pedig Derek "akadt horogra". Azt tudtam, hogy az egész várban nagyjából csak ő lesz az, aki beszervezhető az expedícióba (hogy miért, azt nem írom le ide, mert spoiler lenne a játékosoknak...), de nem is gondoltam rá, hogy hogyan szervezhetik majd be. Rúfusz kiírásai pont kapóra jöttek. És bár Derek a játékrendszer szempontjából csak egy "extra", vagyis nem annyira szívós és szerencsés, mint a főbb szereplők, mégis hatékony segítségnek bizonyult a harcban. Gond nincs vele, mert a játék nagy részében az őt beszervező játékos irányítja és ő kezeli a karakterlapját is, én csak felügyelem, illetve a kijátszását végzem.

Némi keresés után rá is akadtak a lányát vesztett favágóra, Öreg Kis-re. Emberük elmondta, hogy lánya a mamához indult egy kis elemózsiával, de sosem ért oda. Felkeresték a mamát, de ő sem tudott többet mondani, de legalább finom szilvás gombócot ehettek a láthatólag kicsit zakkant, Nerull hívő öregasszonynál. Az este végül Öreg Kis házánál érte őket. Bár találtak egy nyomot – hála Rúfusz sasszemének és sűrűn emlegetett szerencséjének – éjszaka nem indultak neki az Árnyaserdőnek, inkább megszálltak a favágónál. Az este eseménytelenül telt, leszámítva azt, hogy Rúfusz felfedezett egy tenyérnyi fali díszt, ami egy nemesi címert ábrázolt – beazonosítani nem tudta, de biztos volt benne, hogy látta már valahol és hogy a címer valódi. Sem Öreg Kis, sem a felesége nem tudott többet elmondani, mint hogy az asszony stafírungjából származik, de már ő is a nagyanyjától kapta. Rúfusz elkérte, a favágó és a felesége, akik már azért is hálásak voltak, hogy valaki hajlandó foglalkozni az eltűnt lányukkal, pedig neki adta. Klex itt is begyűjtött egy azonosítót: öreg Kis lányának a kedvenc kutyáját Cézárnak hívták. Hát igen, kérem szépen, akinek a szakmájában több, mint kellemetlen, ha eltéveszti a célszemélyt, az igen alapos tud lenni.

Másnap hajnalban – a favágók bizony korán kelnek – nekiindultak az erdőnek a Rúfusz által talált nyomon. És innentől a szerencséjükre kellett hagyatkozzanak, mivel sem a játékos karakterek, sem Derek nem értettek a nyomolvasáshoz. Rúfusz alapvető vadonbéli túlélési ismeretei elegendőek voltak ahhoz, hogy tartsanak egy irányt Mocsárvárhoz képest, de a megtalált nyomot hamar elvesztették.

A Savage Worlds rendszere kevés számú, de nagy területet felölelő képzettségekkel foglalkozik és úgy hozta a helyzet, hogy a Nyomolvasás ("Tracking") egyik karakternek sem volt felvéve. Klex városi fajzat, így nála szóba sem jött sem a Túlélés ("Survival"), se a Nyomolvasás. Van neki pont elég Észlelés ("Notice") és Lopakodás ("Stealth"). Rúfusz már más kérdés, ő kincsvadász típus, a játékosnak talán meg is fordult a fejében, hogy jó lenne egy kis Nyomolvasás, de nem jutott rá pont. Én pedig nem vagyok egy érző szívű mesélő, így sem az Észlelést, sem a Túlélést nem engedtem erre felhasználni. Innentől marad a d4-2 és a d6 dzsóker kocka, amivel 4-es célszámot kellett megdobálni. Egyszer sikerült is 2-3 szerencsepont árán (Rúfusz az előnyei miatt 5-el indult), de aztán inkább csak kóvályogtak az erdőben, illetve a tájékozódás sikerült Túléléssel, így azt tudták, hogy egyre mélyebbre mennek az erdőben. Egy darabig még biztos elkolbászoltak volna a rengetegben, de a szerencse dobás* kedvezett nekik és útjukba sodorta a banya házát.

Két napig haladtak befelé az erdőben zavartalanul – leszámítva egy kisebb ork csapatot, akiket minimális veszteséggel kard- és harci kalapács „élre” hánytak – amikor este két fa között két irdatlan izomhegy félóriást pillantottak meg. Kitérő nem volt, mivel a félóriások is észrevették őket… …meglepő módon azonban nem akarták fejbe verni vagy megenni őket, hanem kedélyes beszélgetésbe kezdtek arról, hogy az édesanyjuk mennyire szereti a vendégeket, és hogy a frissen érkezőket is szívesen látja. A beinvitálás hamar meg is történt, mivel az egyik félóriás rohant a mamához. Amikor meglátták az „asszonykát” minden karakteren heveny undor lett úrrá, de elég kemény legényeknek bizonyultak ahhoz, hogy legyűrjék a pánikszerű menekülés zsigeri kényszerét – az ajtóban ugyan a legrondább vén banya állt, akit valaha láttak! Klex legszívesebben azonnal Nerull színe elé küldte volna a csúfságot, de Rúfusz belement a banya játékába. Nem elég, hogy evett az alapvetően gyanús ételéből, de össze is feküdt vele – többször. És hihetetlen módon a lelkiereje végig kitartott, így a csapat értékes információkkal gazdagodott.

Rúfusz Lelkierő ("Spirit") tulajdonságát komolyan próbára tette a Banya. Nem hiába, a vérbeli kalandozók nem ritkán emberfeletti dolgokra képesek a legváratlanabb szituációkban is. :) 

Talán még többel is gazdagodtak volna, ha – talán az átélt borzalmak és banya állandó torokhangú rikácsolása miatt – Rúfusz játékosát nem hagyja cserben a gondolkodó képessége. Amikor Klex szóvá tette, hogy miért nem kérdezett rá erre és arra, az örökké optimista kalandor csak annyit mondott, hogy az orvgyilkos is eltölthet benn egy éjszakát, aztán meglátja, hogy milyen kérdések forognak majd a fejében. Másnap reggelre Rúfusz gyomra megadta magát az elfogyasztott banyaeledelnek, így felfordult gyomorral, de a korábbi csetepaté sérüléseiből felgyógyultan, valamint az éjszakáért a banyától kapott varázsitalokkal gazdagodva csatlakozott a banya lakján kívül várakozó csapattársaihoz és indultak neki az Árnyaserdő és a Végtelen Mocsár határán keresendő romtemplomba, ahol a Banya szerint öreg Kis lányát fogva tartják.

Integessetek szépen a Mamának... heh-heh-heh...

Mindent összevetve érdekes és mozgalmas játékülés volt, úgy tűnt, hogy mindannyian jól szórakoztunk. Bár a játékidő első felében a játékosok leginkább a karaktereikkel, egymás karaktereivel és környezettel ismerkedtek, sikerült nekiindulni kalandozni is. A Savage Worlds rendszere kellőképpen pörgős, így azzal nem volt gond, néhány házi szabály - úgy sem bírom ki, hogy ne csináljak ilyeneket - azért született előzőleg, ezeket igyekszem majd megírni egy bejegyzésben. A játékosok hozták a formájukat, kellő mennyiségű kalandlehetőséget ástak elő, így ha tudunk néha-néha játszani, elő lehet venni ezeket a karaktereket. Ez a blog bejegyzés pedig segíthet akár hónapok múlva is visszaemlékezni a lényegre. Nekem meg remélhetőleg elmúlik az arcomról az izomgörcs, amit a banya hangjának és mimikájának egy-másfél órán keresztüli kijátszása okozott. :)